Kata tanfolyam

Számos okból kifolyólag indultam el tanulmányaimmal a könyvelés irányába, hiszen egyrészt családi indíttatásom is volt, mert nagymamámig visszamenőleg is sok a könyvelő anyai ágon, másrészt új párom – aki remélem a férjem is lesz nemsokára J – is egy könyvelő irodát vezet. Ezért úgy gondoltam, hogy egy kata tanfolyam elvégzésével egyrészt szolgálom a családi hagyományt, másrészt pedig a tanulmányaimban is sok segítséget fog nyújtani.

Kata tanfolyam Budapesten és kényelmesen

Első lépésben megkérdeztem a tanáromat, akinek az egyik kedvenc diákja vagyok, hogy hol tudnék gyors és hatékony módszerrel találni egy olyan céget, akinek a fő profilja a kata tanfolyam és amely elég rugalmas időben és „térben”. Adott egy telefonszámot, akiket fel kellett, hogy hívjak, hiszen őket mondják ma az egyik legjobb szervezőknek Budapesten.

Kata tanfolyam stresszmentesen

A céget a katasleszek.hu oldalon lehetett megnézni előtte, ahol gyakorlatilag sok minden kiderült róluk. Alapvetően ők teljesen más megközelítésbe helyezték az oktatást. Úgy gondolták, hogy a mai rohanó világunkban, amikor mindenki rohan, stresszes, semmire sincsen ideje nagyon nehéz bármilyen tanfolyam, nemhogy egy kata tanfolyam beillesztése a mindennapokba. Ezért döntöttek úgy a céget alapítók, hogy összeállítanak egy profik által szerkesztett videó képzési anyagot, amely révén mindenki akkor és ott lesz képes tanulni, amikor és ahol akar.

Ezt úgy érték el, hogy az ország legelismertebb könyvelő és könyvvizsgáló cégeit keresték meg ezzel az ötletükkel, és kérték őket, hogy gondolkozzanak el egy ilyen KATAs leszek képzési anyagon. És ők maguk is nagyon meglepődtek, amikor pár napon belül az  felkeresett cégből pozitívan jelzett vissza és javasoltak egy össznépi összeülést, hogy a kata tanfolyam anyagát pontosan beszéljék át és osszák fel egymás között a részfeladatokat. Ebből lett egy jó hosszú megbeszélés, aminek a végére kialakult a végső állapot.

Ebből született meg a végleges kata tanfolyam anyaga, amelyet egy erre a célra létrehozott oldalra, a katasleszek.hu honlapra töltötték fel videók formájában, mindenki számára elérhetően. Az árat is közösen találták ki, mert úgy gondolták, hogy a mai világban mindenkinek sokkal fontosabb, hogy a kényelmes családi fészekből tudjon elvégezni egy ilyen képzést, minthogy a városban, másokhoz igazodva, pontos időbeosztás szerint járjon el. Így alakult ki a 9990 forintos ára, amely mindenki véleménye szerint tökéletesen igazodik a piaci árakhoz.

Úgyhogy szerencsémre könnyedén letöltöttem a videókat, egy regisztráció és a fizetést követően és neki is tudtam állni a kata tanfolyam elvégzésének. Gyakorlatilag tényleg nem akartam rohanni, de mint egy olvasmányos regény annyira volt érdekes a tanfolyam és alig vártam, hogy a következő részben mik lesznek, és így majdnem egy hét alatt kiveséztem a videó képzést. Ezt követően a családtagjaimat kértem meg a vizsgáztatásomra, hogy megnyugodjak, ügyes voltam.

Köszönjük a megosztásodShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn