Homokbánya helyén tervezünk egy nyaraló és horgásztó kialakítását, amihez nagyon sok feladat fog ránk várni. Kavics szállítás, partrendezés, homok rendelés és megannyi más fantasztikus feladat. Amikor eldöntöttük, hogy belevágunk ebbe a kalandba, akkor még nem sejtettük mekkora fába vágtuk a fejszénket, de miután már elkezdődött és részben be is fejeződött sok részfeladat, többek között az önkormányzati és más egészségügyi, tűzoltósági engedélyeztetés, így nincs megállj…

Kavics szállítás az agglomerációban

Budapesttől 10 kilométerre van a bányató, amelyet a kitermelő cég bányászott ki, és nekünk velük volt egy rekultivációs szerződésünk, aminek értelmében ránk szállt a tó utóhasznosítása. És mi részletes számítások és „piackutatás” elvégzése eredményeképpen döntöttünk úgy, hogy szükség van egy ilyen rekreációs szabadidő parkra, tóra. Amiben sok kavics szállítás és a környezet megszépítése lesz a kihívás és egyben a feladat, de a környező települések önkormányzatai és lakossága is kitörő örömmel fogadta ezt az ötletünket.

kavics szállítás

Kavics szállítás profiktól

A tavak újrahasznosításában jártas cégektől kértünk tanácsot kivel oldjuk meg a kavics szállítás feladatát, ki az aki ekkora mennyiségben, határidőket maximálisan betartva és lehetőség szerint baromi jó áron tud ebben nekünk a segítségünkre lenni. Többen említették azonnal a Fuvar-oda céget, akik Budapesten belül és az agglomerációban maximálisan megfelelnek a fenti és a kavics szállítás kritériumainak, így felvettük velük a kapcsolatot. Egy nagyon kedves céget ismertünk meg, akik tényleg mindenekelőtt tartják szem előtt az érdeklődők, megrendelők és a későbbi vásárlók igényeit. Nem akarok érzelgősködni, de „öröm” volt velük dolgozni.

Amikor nekikezdtünk a munkálatoknak, akkor egy régi barátom apukája által menedzselt céggel szerződtünk le a kavics szállítás: http://www.fuvar-oda.hu/kavics és az összes többi munkálatok elvégzésére és a környezetvédelmi hatóságok előírásainak maximálisan megfelelve szereztük be az összes engedélyt. Amúgy sem esett nagyon nehezünkre ezeknek a szabályoknak a betartása, mert némi túlzással fanatikus környezetvédők vagyunk a cégen belül, és a szabadidőpark és a horgász- fürdőzőtó kialakításában is ezeknek a szempontoknak igyekeztünk maximálisan megfelelni.
Mi azt sosem értettük meg, hogyan képes valaki annyi kárt tenni a környezetében önző és gonosz módon, miközben semmibe veszi azt, hogy a saját és főleg gyerekeinek a jövőjét és környezetét teszi tönkre maga körül. De hát ezen a mai Magyarországon már tényleg nem lepődünk meg. Így amikor a kavics szállítás megtörtént és minden kellék a helyére került és a kivitelezés is befejeződött, akkor nemhogy kevesebb, de még több, árnyékot és hűvösséget biztosító fát és bokrot is ültettünk, mint ami korábban volt a helyszínen. Meg vagyunk róla győződve, hogy az elvégzett munkánkkal az összes hatóság és ami számunkra a legfontosabb a majd idelátogató vendégek is maximálisan meg lesznek elégedve.

Köszönjük a megosztásodShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn